Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Olyan munkákat rendelt meg az utasítására egy minisztériumi háttérintézmény, amelyekre nem is volt szükség.
Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat egy volt minisztériumi helyettes államtitkár és társai ellen a Fejér Megyei Főügyészség.
A vádirat szerint 2019 első felében a volt helyettes államtitkár utasítására a minisztérium háttérintézménye megbízási szerződést kötött ügyvédi irodákkal és egy másik céggel, amelynek keretében több, mint 2,2 milliárd forintot fizettek ki. Az irodákkal megkötött szerződésekben szereplő feladatokra azonban a tárcának és a háttérintézményeinek nem volt szüksége, a céggel kötött kontraktusban foglaltak elvégzésére pedig sosem került sor.
A volt helyettes államtitkár továbbá a háttérintézmény által kiírt közbeszerzési eljárásban nyomást gyakorolt annak érdekében, hogy az általa kiválasztott, több tízmillió forinttal drágább ajánlatot adó gazdasági társaság nyerje a pályázatokat.
Ezen felül a volt helyettes államtitkár érdekkörébe tartozó vádlottak egy fővárosi kerületi önkormányzattal úgy kötöttek adatvédelmi szerződéseket, hogy közben e feladatokat továbbra is a korábban alkalmazott személy látta el. Ezzel 2019 és 2021 között összesen 24 millió forint kárt okoztak az önkormányzatnak.
A 24.hu úgy tudja, hogy a bűnösségét tagadó politikusra letöltendő szabadságvesztést kértek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.