Ha meg akarjuk érteni, mi a groteszk, ahhoz Örkény útmutatása alapján terpeszbe kell állni, mélyen előrehajolni és a két lábunk között hátratekinteni. Ebből a nézőpontból visszacsúsznak a trottyos nadrágszárak, a férfiasan tökéletes asszonyságok pedig szemérmesen kapkodnak a szoknyájuk után, ám ez mellékszál ahhoz képest, hogy e szemszögből sokkal könnyebben megfejthető az ötödik Orbán-kormány feje tetejére állított politikája és világképe. Ahol a háború: béke, a tudatlanság: erő, a szabadság: szolgaság. Ahol Európa erős embere mindenkivel harcban áll, kivéve az orosz agresszort. Ahol a kormány a gazdaság minden területén önellátásra és önállóságra készül berendezkedni, kivéve az orosz energiafüggést. Ahol a forint árfolyama pont ott van, ahol kell, a csirke far-hát ára viszont intervenciót igényel. S ahol a főtáltos csak azért olvas minden héten egy álló napon át, hogy keresse és megtalálja a baloldal hibáit, és még az előtt napvilágra hozza, mire készül politikai ellenfele, mielőtt az maga megtette volna.

Az utóbbi agymenést Orbán 12 pontjából idéztük, amit az amerikai jobboldal jobboldalának adott elő a minap arról, hogyan kell megragadni és megtartani a hatalmat, hogyan kényszeríthető térdre a liberális demokrácia és a jogállam. Magyarország rovatunk cikke szerint azonban Orbán nem fejtette ki az igazság minden részletét, például hogy a hatalma bebetonozása érdekében hogyan használja gátlástalanul az állam eszközeit, uralja az igazságszolgáltatást és manipulálja a választási eljárást. Mi viszont nem megyünk el ezek mellett szó nélkül. Népfelségsértés című cikkünkben elemezzük az ellenzék népszavazási kezdeményezését elmeszelő gerinctelen alkotmánybírósági döntést, másik írásunkban pedig zárójelentést adunk a pornómilliárdos Gattyán György mozgalmáról, amelyet minden bizonnyal a Fidesszel kötött háttéralku nyomán operáltak át politikai párttá. Ugyancsak a Magyarországban rajzoljuk meg a gazdaságfejlesztésért felelős Nagy Márton portréját, aki a szavazatszerző árstopok ötletgazdájaként begyűjtött jópontjai számát most azzal igyekszik gyarapítani, hogy újabb és újabb ágazatokba követel magyar többségi tulajdont. A nemzeti nagytőke térnyerésével viszont jól láthatóan fordított arányban áll az ország gazdasági sikeressége, legalábbis Matolcsy György kénytelen volt feladni az Ausztria utolérésére vonatkozó ambícióit. A jegybankelnök 144 pontos felzárkóztatási programja szerint 2030-ra már csak az uniós átlagfejlettség elérése a cél – az esélyeket Gazdaság rovatunkban latolgatjuk.

Az építész körökben gyakran emlegetett bonmot szerint nagy kár, hogy Magyarországnak nincs tengere, mert ha lenne, minden gyanús alak a kikötőkben dolgozna, így viszont az építőiparban. E miliőbe robogott be országépítői lendülettel Lázár János, akire az élelmiszeripar és kiskereskedelem magyarítása helyett most az építőanyag-ipar piros-fehér-zöldítése vár. Címlapsztorink szerint ezzel akár ezermilliárd forintnyi vagyon is gazdát cserélhet, nem szólva az állami beruházásokon besöpörhető százmilliárdos profitról – melynek érdekében számos jel szerint meg is kezdődött a magyar piacon a külföldi cégek kiszorításának előkészítése.

Az építőipari kivitelezés persze már rég a magyar oligarchák kezén van, Orbán mesterkardja, Mészáros Lőrinc cégei építhették 35 milliárd forintért a napokban átadott Néprajzi Múzeumot is, melynek kulturális, építészeti és politikai dimenzióit Szellem rovatunkban vesszük szemügyre. Ugyanitt megidézzük a groteszk nagymesterét, Örkény Istvánt is, aki a képtelenség önellentmondását tükröző látásmódot munkaszolgálatban és orosz hadifogságban tanulta. S nem győzte ismételgetni: ami tegnap megtörtént, az holnap is megtörténhetik.

JAKUS IBOLYA

szerkesztő