Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A hatvanéves nő a helyszínen életét vesztette.
Baleset történt kedden hajnalban, nem sokkal öt óra után Nagymányokon – írja a police.hu. A rendőrség hivatalos közleménye szerint a balesetben meghalt egy hatvanéves dombóvári nő.
A 24.hu úgy tudja, hogy a nő azelőtt akart leszállni egy munkásokat szállító buszról, hogy az megállt volna. A helyszínen életét vesztette. A Bonyhádi Rendőr-kapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségének megalapozott gyanújával nyomoz az ügyben.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.