Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
A tantestületek is egy sor jogosultságukat elvesztenék, jöhetnek a vándortanárok.
A teljes köznevelési rendszert érintő jogszabálytervezetet tett közzé társadalmi és szakmai egyeztetés céljából a Belügyminisztérium – szúrta ki a Népszava a kormány dokumentumtárában. A javaslat értelmében többek között módosítanák
Utóbbi eredményeképp a nevelőtestületek nem dönthetnének maguk az iskolai pedagógiai programok, a szervezeti és működési szabályzat, az éves munkatervek, a továbbképzési programok, az intézmény munkáját átfogó elemzések, értékelések, beszámolók elfogadásáról, valamint a tanulók fegyelmi ügyeiben,
csak a véleményüket kérnék ki.
Saját hatáskörben pedig már csak a házirendről, a tanulók magasabb évfolyamba lépéséről és az osztályozóvizsgákról dönthetnének.
Ezen kívül többek között:
A bérrendszert is átalakítják teljesítményalapúra (az ígéret szerint így gyorsabban lehetne előrehaladni az életpályán), illetve sávossá alakítanák, így:
A javaslatot március 10-ig lehet véleményezni a kormányzati honlapon.
Az, hogy a 10 százalékos pedagógusi béremelésnek ára is lesz, már 2021-ben is lehetett tudni, igaz, akkor még csak a közalkalmazotti jogviszony megvonásáról volt szó:
Megszűnhet a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonya
Jelentős béremelést a kormány csak 2023-tól ígért, de ennek is ára lehet.
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A Nézőpont vezetője elmondta, mi volt a legnagyobb mellélövésük.