Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
10 fokokat ugrál a hőmérséklet a hét első felében is.
A jövő héten folytatódik a változékony idő, a hét elején melegedés várható, majd szerdán visszaesik a hőmérséklet, és többfelé eső, helyenként havas eső lehet, sokfelé megerősödik a szél.
Hétfőn az ország déli részein fátyolfelhős idő várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de délnyugaton ennél pár fokkal melegebb, míg északkeleten hűvösebb maradhat az idő.
Kedden a nap első felében főleg fátyol- és gomolyfelhőkre kell számítani, majd egyre több helyen fog esni, zápor, sőt néhol zivatar is kialakulhat. Hajnalban 0-10, délután 13-22 fok valószínű, északkeleten lesz a hidegebb, délnyugaton a melegebb idő.
Szerdán, március 15-én borult idő várható, már reggel többfelé kell esőre, zárporra számítani, majd nappal az esőt helyenként havas eső, havazás válthatja. Nyugaton délután már csak néhol valószínű zápor. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a csúcsérték 3 és 12 fok között alakul.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.