Meleg napunk lesz, de estére bekúsznak az esőfelhők

Több helyen zápor, akár zivatar is jöhet.

  • hvg.hu hvg.hu
Meleg napunk lesz, de estére bekúsznak az esőfelhők

Péntek délelőtt döntően fátyolfelhős idő lesz, majd délutántól főként az ország északi felében megvastagszik a felhőzet. Napközben csapadék nem várható, estefelé az Észak-Dunántúlon és az északi határ mentén fordulhat elő kisebb eső, zápor. A déli, délnyugati, délutántól a Kisalföldön már az északnyugati szél élénk, a Dunántúlon sokfelé erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 15 fok közé hűl le a levegő.

Estére Északnyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, az éjszaka második felében már az Alföldön is jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Az érkező front mentén több helyen fordulhat elő eső, zápor, kis eséllyel zivatar is lehet. A délnyugati szél egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, több helyen élénk, néhol erős lökések lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű.

(OMSZ)

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.