Délután érkezik a csapadék, jó, ha visz magával esernyőt

A nyugati országrészben késő este zivatar is kialakulhat.

  • hvg.hu hvg.hu
Délután érkezik a csapadék, jó, ha visz magával esernyőt

Általában erősen felhős ég lesz a jellemző, amelyben előfordulhatnak időszakos szakadozások. Délutántól nyugat felől csapadékhullám vonul kelet felé, amelyből többfelé várható eső, zápor, addig legfeljebb időszakosan lehet szemerkélő eső.

Késő este nyugaton esetleg zivatar is kialakulhat, emiatt

Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala vármegyére elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki.

Több helyen megélénkül, a Dél-Dunántúlon időnként meg is erősödhet a déli, délnyugati szél.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 20 fok között valószínű, a nyugati tájakon lesz melegebb. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Melegfronti hatással számolhatnak az arra érzékenyek, náluk leggyakoribb panaszként fejfájás, fáradtságérzet, álmatlanság jelentkezhet. Ingadozhat a vérnyomás, illetve a szervezet is hamarabb elfáradhat, kifáradhat.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.