„Vissza kell nyúlnunk a tiszta forráshoz, a rendszerváltáshoz, a Magyar Köztársasághoz.” Nem rajtunk múlt, hogy a múlt héten Tamás Gáspár Miklós-idézettel, most pedig Mécs Imre gondolatával indítjuk a lapot. Az utóbbi alakját Rainer M. János történész idézi meg Szellem rovatunkban.

Öt nap sem telt el a rendszerváltás két kimagasló alakjának halála között. Rövid ideig azonos párt tagjai voltak, de hamar elváltak útjaik, más generációhoz tartoztak. Mécs Imre az 1956-os forradalom utáni megtorlás halálraítéltjeként is bizonyosan másként látta a világot. De közös volt bennük, hogy azon kevesek közé tartoztak, akik – betegen vagy gyengülő fizikumú aggastyánként is – folyvást küzdöttek a szabadság csorbítása ellen. Forradalmárok voltak egy forradalom nélküli világban.

Mécs Imre, nyakában fényképezőgépével, nemcsak ott volt az Orbán-rendszer elleni valamennyi tüntetésen, de szervezte is azokat. Pártot, világnézet váltottak ugyan, de egy pillanatig sem voltak hajlandók lemondani a rendszerváltás értékeiről. Olyan országról álmodtak, ahol a hatalom a közjót szolgálja. Olyan országról, amely még a börtönökben élők számára is biztosítja az emberhez méltó körülményeket. Olyan anyaországról, amely nem csupán „humán erőforrásokként” tekint a határon túli magyarokra. Olyan országról, amelynek uniós biztosa ellen nem indítanak eljárást, amiért nem az unió érdekében végzi a munkáját. Olyan országról, amely nem szolgáltatja ki természeti erőforrásait a külföldi befektetők profitja kedvéért, ahol, ha a civilek meg tudják menteni a szupermarketekben kidobásra ítélt élelmiszert, nem építenek fel helyette és ellene milliárdokért egy nem működő szervezetet. Ezekről a témákról Magyarország és Gazdaság rovatunkban olvashatnak részletesen.

Olyan országról álmodtunk velük együtt, ahol az állami támogatás csak a rászorulóknak jár. Energetikai kérdéseket feszegető címlapsztorinkból egyebek mellett kiderül, hogy bár Magyarországon a legalacsonyabb a rezsi Európában, mégis már egy éve nőtt azoknak az aránya, akik nem tudják megfelelően melegen tartani az otthonaikat. Ráadásul majdnem beleroppan az államháztartás, hogy a leggazdagabbak is nyomott áron kapják a gázt és a villanyt. Ez a mindannyiunk által vágyott ország még a – cseppet sem olcsó – gáz kedvéért sem szögezné magát egy agresszorhoz. Azt, hogy valójában mennyit veszít Oroszország az Orbán által félszívvel megszavazott szankciók miatt, Világ rovatunk térképezi fel. A másik baráti diktatúra, Kína hirtelen nyitásáról is itt olvashatnak.

Hogy arról álmodott-e TGM és Mécs, hogy olyan politikus ad kokit az Orbán-rendszernek, akinek a szellemi otthona az a párt volt, amely mindent megvetett, ami kettejüknek fontos volt, és maga sem fukarkodott az ocsmány, kirekesztő kijelentésekkel, csak sejthetjük. Révész Sándor a publicisztikájában mindenesetre felfrissíti azok memóriáját, akik most pajzsra emelik Jászberény polgármesterét. Portré rovatunkat olvasva pedig önök is eldönthetik, milyen ember az ellenzéki összefogás élén a helyi Fideszt harmadjára legyőző Budai Lóránt. Tetszik, nem tetszik, az összefogáson kívül nem nagyon van út, vagy ahogy Mécs Imre mondta: „Egymással marakodó csoportocskák nem tudják demokratizálni az országot, a hatalom akaratlan díszletei maradnak.”

HAMVAY PÉTER

a HVG munkatársa