Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
A lakóknak el kellett hagyni az épületet.
Robbanás történt Sopronban, a Kossuth Lajos utca egyik háromszintes társasházában hétfő éjszaka, egy ember súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett - közölte Németh Ramóna, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Németh azt mondta, egy tizenkét lakásos társasházban történt a robbanás, ami miatt a lakóknak el kellett hagyni az épületet. Dr. Farkas Ciprián polgármester azt mondta, a ház lakóit az éjszakára az önkormányzat a saját költségén szállásolta el a Lővér Hotelben.
A robbanás okát egyelőre vizsgálják. A SopronMédia szerint vélhetőleg gázrobbanás történt, ennek következtében tűz ütött ki, ami fél négyzetméterre terjedt ki.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján azt közölte: tizennyolc lakó elhagyta az ingatlant, egy embert a tűzoltók kísértek le, egyet pedig még a tűzoltók kiérkezése előtt a járókelők hoztak ki. A robbanás következtében több parkoló autó is megrongálódott. A robbanás következményének képei a SopronMédia facebookos posztjában:
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
Szerinte a magyar gazdaság fejlődésében ellenérdekeltek mozgatják a szálakat.
Dengyel Iván pedig visszavonult a színpadtól.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.