Szaktanár a matekérettségi első részéről: Nem szokványos, hogy egy témakörből két feladatot is beraknak

Az Eduline által megkérdezett szaktanár szerint meglepő, hogy az érettségizőknek gyökfügvénnyel is dolgozniuk kell.

  • hvg.hu hvg.hu
Szaktanár a matekérettségi első részéről: Nem szokványos, hogy egy témakörből két feladatot is beraknak

Az utóbbi évekhez képest nincs kifejezetten nehéz dolguk a most középszinten érettségizőknek matekból – mondta az Eduline-nak a feladatsor első részéről megkérdezett szaktanár, aki szerint ugyanakkor van pár becsapós feladat.

Az első feladatokról itt olvashat.

A pedagógus azt mondta, hogy a negyedik feladatnál kifejezetten meglepődtek, ott ugyanis gyökfügvénnyel kell dolgozniuk a diákoknak. „Ennél a feladatnál biztosan sok érettségizőnek ki kellett nyitni a függvénytáblázatot, mert nem biztos, hogy tudták fejből hogyan néz ki egy gyökfüggvény” – magyarázta.

Azt pedig furcsállta a szaktanár, hogy tizenkettőből két feladat is tartalmaz koordináta-geometriát, ez ugyanis mumusnak számít a diákok körében.

A további részleteket és az érettségi híreit percről percre itt olvashatja:

Már írják a matekérettségi első részét: Kövessétek velünk a nap legfontosabb eseményeit

A matekvizsgákkal folytatódik a 2023-es érettségi szezon, csaknem 75 ezren írásbeliznek közép- vagy emelt szinten. Az Eduline-on ma is mindent megtaláltok a feladatokról, a témakörökről, a vizsga után pedig jövünk a nem hivatalos megoldásokkal! A mai matematika érettségi nap szakmai támogatását köszönjük a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának.