szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az átalakított kocsi rakterében kialakított rejtekhelyre "pontosan meg nem állapítható létszámú", ismeretlen állampolgárságú személyt zsúfoltak.

Bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat egy horvát és két román férfivel szemben az ügyészség, akik tavaly nyáron egy átalakított furgonnal akartak külföldieket átcsempészni Magyarországon. A vádirat szerint az egyik vádlott tavaly nyáron Romániában azzal a szándékkal alakította át egy furgon rakterét, hogy abban majd embereket csempésszen.

A vádhatóság szerint a bűnbanda Temesváron, az átalakított tehergépkocsi rakterében kialakított rejtekhelyre "pontosan meg nem állapítható létszámú, ismeretlen állampolgárságú személyt" helyezett el, akik az államhatár átlépésére, valamint az Európai Unió területén való tartózkodásra jogosító okmányokkal nem rendelkeztek.

A furgont az egyik vádlott vezette, két társa pedig autóval kísérte, hogy az útvonalat biztosítsa az úticélig, Triesztig a román–magyar, majd a magyar–szlovén államhatár átlépésével. Egy másik alkalommal pakisztáni és bangladesi állampolgárokat zsúfoltak össze és bújtatták el a furgon rakterében kialakított rejtekhelyre, amely kialakítása és mérete okán a szellőzést ugyan lehetővé tette, azonban a biztonságos szállításra alkalmatlan volt.

A hatóságok 2022. július 2-án, hajnali 5 óra körül az M70-es autóút Csörnyeföldi pihenőhelyén feltartóztatták a tehergépkocsit és elfogták a vádlottakat. Az ügyészség a letartóztatott, illetve bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés kiszabását és Magyarország területéről való kiutasításukat indítványozta.

A hvg.hu nemrég írt arról, hogy a kormány úgy próbálja csökkenteni a börtönzsúfoltságot és az állami kiadásokat, hogy az itthon elítélt külföldi embercsempészeket kiengedi a börtönökből, és pusztán annyit kér tőlük, hogy 72 órán belül hagyják el az országot, bár ezt nem igazán tudja ellenőrizni:

Tömegével engedi rá Európára az Orbán-kormány a külföldi embercsempészeket a hazai börtönökből

Szinte az amnesztiával felérő lehetőséget kapnak a magyar kormánytól a Magyarországon embercsempészet miatt elítélt külföldiek, köztük olyanok, akik szervezett bűnözői csoportok tagjai: szabadon távozhatnak a börtönökből, a magyar állam pusztán annyit kér tőlük, hogy 72 órán belül hagyják el az országot. Azt rájuk bízzák, hogyan tesznek eleget ennek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!