Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az állapotuk stabil.
Tömegoszlatási feladatokra vetették be a koszovói Zvecan településen a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit.
Az összecsapásban több nemzet katonái is megsérültek. A jelenlegi információk szerint köztük több mint 20 magyar katona, ebből 7 fő súlyosan, de állapotuk stabil - közölte a honvédelmi minisztérium.
A sérült magyar katonákat a Magyar Honvédség további kezelésre légi úton, Magyarországra szállítja.
A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség folyamatosan tájékoztatást ad a helyzetről - ígérte a tárca. További részletek itt.
(kapcsolt kép forrása MTI, képünk illusztráció)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.