„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A baranyai ház padlásán egy fekete színű nylon zsákból emberi maradványok kerültek elő.
Vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen, aki a gyanú szerint hat évvel korábban meggyilkolhatta egyik ismerősét.
Az RTL Híradó szerint a rendőrök tavaly decemberben lepték el a bostai házat, ahol a gyanúsított élt. A Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője elmondta: a gyanú szerint 2017 nyarán az ittas áldozat megjelent ismerőse lakásánál, ahol közösen folytatták az italozást. Csakhogy hamarosan összevesztek, majd a vádlott egy konyhakéssel nyakon szúrta a sértettet, aki a helyszínen meghalt.
Ezután a férfi áldozata holttestét egy pokrócba csavarta és elrejtette. Az udvaron található garázs alatti szerelőaknába dobta, amelyre hamut, meszet és különféle hulladékot halmozott fel.
Mivel a 23 éves áldozat az eltűnése előtti napon összeveszett élettársával, gyermeke anyjával, a faluban azt beszélték, hogy külföldre költözött. A rendőrség is eltűntként kereste.
A gyilkosság után csaknem négy évvel a vádlott úgy döntött, hogy házat cserél egy ismerősével. A költözéskor azt mondta, hogy az aknába temette elpusztult kutyáját, és a maradványait magával akarja vinni. A holttestet kiásta, és új házának padlásán rejtette el. Ezután részegen kezdett beszélni arról, hogy az eltűntnek hitt férfit megölte. A rendőrök ekkor kezdtek újra foglalkozni az üggyel.
A házkutatás során a padlásról egy fekete színű nylon zsákból emberi maradványok kerültek elő. Ezután a vádlott beismerő vallomást tett, de azt nem tudta megmondani, miért gyilkolt. Azt mondta, nem emlékszik mi történt, mert annyira részeg volt.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.