Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Három hónap után távozik posztjáról Tóth László, a Péterfy Utcai Kórház igazgatója. Az előzmények alapján úgy tűnik, nem nyerte el a főorvosok szimpátiáját.
Felmondott Tóth László, a Péterfy Utcai Kórház pár hónapja kinevezett főigazgatója – jelentette a 24.hu, a lap szerint értesülésüket az Országos Kórházi Főigazgatóság is megerősítette.
Emlékeztetnek, hogy Tóth a a Belügyminisztérium helyettes államtitkári posztjáról érkezett a kórház élére a nyugdíjba vonuló Sásdi Antal helyére.Lemondásának okáról nem kaptak hivatalos magyarázatot.
Az igazgató stílusa azonban nyerte el a kórház főorvosi karának tetszését: a doktorok lázadoztak, és panaszkodtak az OKFŐ-nél a szerintük agresszív és megfélemlítő vezetési stílusra.
Fellázadtak az orvosok az új főigazgató ellen a Péterfy Sándor utcai kórházban
Bizalmi szavazáson jelezték, hogy nem szeretnének vele dolgozni.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.