Szoboszlai menedzsere: Nagyon kemény munka van abban, hogy eljutott idáig

Esterházy Mátyás szerint a Liverpool már régóta figyelte a magyar válogatott játékost, de múlt hét hétfőtől pörögtek fel igazán az események.

  • hvg.hu hvg.hu
Szoboszlai menedzsere: Nagyon kemény munka van abban, hogy eljutott idáig

Interjút készített Szoboszlai Dominik menedzserével, Esterházy Mátyással a 24.hu. Az egykor sikeres focista Esterházy Márton és Esterházy Péter unokaöccsének menedzser irodája, az EM Sports eddigi legnagyobb eredményét érte el a liverpooli igazolással.

Esterházy elmondta, annak ellenére, hogy a Liverpool a 2023/24-es szezonban nem érdekelt a Bajnokok Ligájában, nem okozott fejtörést, hogy ide menjen-e Szoboszlai, vagy a Newcastle-be, amellyel szintén hírbe hozták, és amely indul a BL-ben, ugyanis a  legritkább esetben gondolkodnak egy évben, rövid távon, ráadásul „azt hiszem a Liverpoolt mint klubot, az edzőt, Jürgen Kloppot, a csapat szurkolótáborát és a stadiont sem kell senkinek bemutatni”.

De mint elmondta, a végső döntés Szoboszlaié volt. Az ügyletet csak a lipcsei szerződésben lévő kivásárlási ár lejáratának a határideje siettette: „Ezt aktiválta a Liverpool azzal, hogy az utolsó napon, június 30-án délután bejelentették, élnek a kivásárlási opciójával”.

Esterházy szerint a Liverpool „nagyon régóta” figyelte a magyar válogatott játékost, már a salzburgi időkben kapcsolatba kerültek egymással, „de a konkrét esetben múlt hét hétfőtől pörögtek fel az események”.

Elmondta, hogy lépcsőről lépcsőre haladtak Szoboszlai karrierjében, hiszen „azért mert mi már 19 évesen azt láttuk rajta, és hittünk benne, hogy akár a világ legerősebb bajnokságában is megállná a helyét, azt nem gondoltuk, hogy ott és abban a pillanatban alkalmas is erre”. Az, hogy nem idő előtt léptek, tudatos döntés volt.

Esterházy elmondta, mindez „ugyanúgy szintlépés és tervezett folyamat része” az iroda számára is.

Azt mondta, bár kívülről gördülékenynek tűnhetett minden, ami Szoboszlai karrierjében eddig történt, valójában nagyon kemény munka van mögötten. „Fontos, hogy Dominik átigazolásban ne a felszínt, a Liverpool-mezes fotóit, videóit, a transzferdíját, a fontban, euróban elhangzó számokat lássák csak, hanem azt az utat, ahogy eljutott idáig” – zárta az interjút Esterházy Péter.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.