36 millió forintot inkább magára költött a gyerekek helyett egy somogyi gyermekotthon volt vezetője

Sikkasztás miatt vádat emeltek az egyik Somogy vármegyei gyermekotthon korábbi vezetője ellen, aki a gyerekeknek járó ellátmányi pénzből eltulajdonított 36 millió forintot.

  • MTI MTI
36 millió forintot inkább magára költött a gyerekek helyett egy somogyi gyermekotthon volt vezetője

Az illető több mint 20 éve vezette a gyermekotthont, feladatai közé tartozott a fenntartó által ellátmányként folyósított összegek célnak megfelelő felhasználása és az azzal való elszámolás is. Az igazgató azonban vezetői jogosultságaival visszaélve 2018-ban havonta 2,5 millió forintot, majd 2019-ben négy alkalommal 1,5 millió forintot úgy vett fel készpénzben az otthoni házipénztárából, hogy azt nem a gyerekek javára – zsebpénz, jutalom, ösztöndíj – fordította, hanem megtartotta.

A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi az elsikkasztott 36 millió forint legális felhasználásának igazolására 16 alkalommal nyújtott be valótlan tartalmú nyomtatványokat a fenntartónak, a kitöltetlen okiratokat előre aláíratta a gondozottakkal.

A férfit jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

 

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.