Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az angyalföldi késes gyilkos ügyvédje szerint védence udvarias, halk szavú, aki 12 osztályos katolikus gimnáziumba járt, szerette a sportot, a teniszt versenyszerűen űzte.
Az angyalföldi késes gyilkost, T. Róbertet (nyitóképünkön elfogásakor) csütörtökön első ízben hallgatták ki a múlt pénteki letartóztatása óta. Dr. Somos Zoltán, a gyanúsított ügyvédje több órát töltött védence társaságában, akit a nyomozók barátnője meggyilkolásának körülményeiről faggattak.
A gyanú szerint a 37 éves T. Róbert július 13-a hajnalán bérelt lakásban megölte szerelmét, a 27 éves M. Petrát.
A nyomozók a kihallgatáson leginkább a bűncselekmény motivációját igyekeztek tisztázni. Nagyon sok függ attól, hogy ez alapján miként minősítik a bűncselekményt. Ha súlyosító körülményt sikerül feltárniuk, például az aljas indokot, előre megfontolt szándékot, vagy a különös kegyetlenséget, az az alapesetben kiszabható 5-15 év közötti büntetést 20-30 évre, vagy akár életfogytig tartóra is növelheti – mondta el az ügyvéd a Blikknek.
Hozzátette, védencét a legmagasabb biztonsági kockázatú fogvatartottak közé sorolták. Mint mondta, nem azért, mert annyira veszélyes személy lenne, valójában udvarias, halk szavú. Sokkal inkább a többi rabtól igyekeznek megvédeni, nehogy valamilyen bántalmazás, atrocitás érje a rács mögött.
A Blikk megtudta, hogy T. Róbert 12 osztályos katolikus gimnáziumba járt, szerette a sportot, a teniszt versenyszerűen űzte, és a labdarúgásért is odavolt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.