Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Mogyoród közelében történt a baleset.
Kigyulladt és kiégett egy távolsági busz az M3-as autópálya 19-es kilométerénél – közölte rendőrség. A műszaki okokból lángra kapott autóbuszon a sofőrön kívül húszan utaztak, de senki sem sérült meg. Vásárosnamény felé egy sávban halad a forgalom, és mintegy két kilométeres a torlódás.
A baleset körülményeiről egyik olvasónktól tudtunk meg részleteket. Ő azt írta, hogy egy fiatalember észlelte és jelezte a füstöt a Volánbusz sofőrjének, aki Mogyoródnál megállította a buszt, majd miután az utasok a csomagjaikat gyorsan magukhoz vették, biztonságos távolságba siettek.
Mint írta, a tűzoltók tíz percen belül a helyszínre értek, a lángokat gyorsan eloltották, de a busz teljesen kiégett. Az autópálya szélén veszteglő utasoknak vizet osztottak, a mentők pedig egy embert elláttak, aki az izgalom miatt lett rosszul. Mentesítő busz nem jött, a következő menetrend szerinti busz vette fel őket – tette hozzá.
(Nyitóképünk és a cikkben szereplő kép olvasónk fotói)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.