Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A férfi ezután kidobta a vödröt, és az éjjel hordott ruháit is, hogy ne tudják hozzá kötni a gyilkosságot.
Emberölés miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség egy ötvenéves férfi ellen, aki úgy akart elzavarni egy hajléktalant a környékéről, hogy a téli hidegben leöntötte őt vízzel. Tette nyomán áldozata kihűlésben meghalt.
A vádirat szerint a férfi 2020-ban egy XIX. kerületi társasházban lakott, a környéken élt az a hajléktalan nő, akire azért haragudhatott meg, mert a környéken koldult, illetve ivott, részegen pedig többször hangoskodott is. 2020-ban a nő rossz fizikai állapotban volt, mozogni is csak járókerettel tudott. A férfi először arra kérte, menjen máshová, majd többször is jelezte a nő viselkedését a rendőrségnek.
A rendőrség intézkedését azonban nem gondolta megfelelőnek, ekkor nyúlt a vizes módszerhez: 2020 nyarán többször is leöntötte vízzel, hogy ezzel elzavarja a környékről. Volt, hogy a nő emiatt rövid időre el is tűnt, de később újra visszatért oda.
2020. december 13-án a férfi lement az utcán parkoló autójához, majd úgy gondolta, megnézi a nőt, ezért odament a közeli posta bejáratához, ahol a hajléktalan aludt. Úgy döntött, ismét leönti vízzel, holott tudta, hogy ebbe akár bele is halhat. Ezek után visszatért egy helyszínre egy vödörnyi vízzel, és az egészet a plédekkel betakart hajléktalanra öntötte.
A nő még akkor éjjel kihűlt és meghalt, holttestét találták meg. A férfi, amikor megtudta, hogy a rendőrség vizsgálódik a kihűlés miatt, kidobta a vödröt a társasház melletti szemetesbe, az éjjel rajta lévő ruhákat pedig szétvagdosta és szintén kidobta.
Az ügyészség a férfire börtönt kért. Az esetről videó is készült, ezt közzétették:
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.