A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A nő összesen négymillió forintot szedett így össze, börtönbe is kerülhet miatta.
Vesztegetés miatt emelt vádat a Vas Vármegyei Főügyészség egy vezető beosztású orvos ellen. Az ügyészség közleménye szerint a nő azért kért és fogadott el pénzt 23 betege hozzátartozóitól, hogy a betegek kórházi kezelését, fekvőbeteg elhelyezését a saját osztályán biztosítsa.
Az orvos a pénzt általában a kórház orvosi szobájában, az irattárában, néha parkolójában vette át, de átutalással is lehetett neki fizetni.
Az ügyészség börtön mellett pénzbüntetést kért rá, de eltiltatnák orvosi foglalkozásától, és a közügyektől is. Azt a négymillió forintot pedig, amit a betegei hozzátartozóitól beszedett, elkoboznák. Az ügyben a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni.
(Címlapképünk illusztráció.)
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.