Eltűnt a 444 impresszumából az a középvezető, aki miatt tavasszal vizsgálat indult

Erdélyi Péter ezentúl külsős tanácsadóként segíti a lapot pályázati ügyekben.

  • hvg.hu hvg.hu
Eltűnt a 444 impresszumából az a középvezető, aki miatt tavasszal vizsgálat indult

Néhány hete még szerkesztőként és lapigazgatóként is szerepelt a 444.hu impresszumában Erdélyi Péter, azonban ez a Media1 szerint mostanra megváltozott: Erdélyi nevét kivették a portál impresszumából.

Erdélyi az utóbbi időszakban a 444-et is kiadó Magyar Jetihez tartozó Lakmusz tényellenőrző oldalnál dolgozott lapigazgatóként. A Media1 szerint azonban a Lakmusz impresszumában is módosították pozícióját: már nem lapigazgatóként, hanem csupán alapítóként, valamint stratégiai tanácsadóként tüntetik fel.

A 444-nél néhány hónapja többen is felmondtak, miután néhány munkatárs panaszai nyomán, külső szakértők bevonásával indult vizsgálat a lap egyik középvezetőjének magatartása miatt. Ez a középvezető a Media1 értesülései szerint Erdélyi Péter volt. A vizsgálat felmentette őt a vádak alól, azonban a felmentése után tavasszal felmondott Mészáros Zsófia, Magyari Péter, Boros Júlia, Kiss Imola, Szurovecz Illés és Miklósi Gábor is.

Kardos Gábor, a Magyar Jeti vezérigazgatója azt mondta a Media1-nek arról, hogy Erdélyi neve eltűnt az impresszumból, hogy „Erdélyi Péter hónapok óta tanácsadóként dolgozik velünk fontos pályázati és fejlesztési projekteken”.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.