Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Online a tananyag, de személyes részvétel kötelező a Miniszterelnökségen keresztül érkező pénzből finanszírozott képzésen.
Két négycsillagos szállodában képzik online tananyagra, de személyes részvétel mellett az RTL beszámolója szerint a tanárokat. Összesen két képzés lesz, mindkettő októberben, azonban két különböző helyszínen:
A képzéseket állami forrásból finanszírozzák: közbeszerzést rá a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Alapítvány (KKTKK) írt rá ki, azt pedig a Prekog Alfa Kft. nyerte meg. A forrás egyenesen a Miniszterelnökségen keresztül érkezik meg, az alapítvány pedig az RTL-lel közölte: a pénzből történelemtanárokat fognak képezni. Az előadás címe pedig „Digitális tananyagok és használatuk pedagógiai módszertani lehetőségei a XXI. századi történelem tanításában”.
A Prekog Alfa legalább ötszáz fő részére készíti elő a képzést, a munkafolyamatra fejenként 160 ezer forintos ajánlatot adtak. A képzési helyszíneket, a szállást, a technikai-oktatási kellékeket, valamint a kiegészítő szolgáltatásokat ők biztosítják, ajánlatuk szerint fejenként és képzésenként nettó 60 ezer forintért. A cateringre fejenként és képzésenként nettó 65 ezer forintos ajánlatot adtak.
Összesítve: ez tanáronként és képzésenként nettó 285 ezer forintot jelent.
Az alapítvány nem választolt az RTL-nek arra, hogy ezt az árnak reálisnak tartják-e. Ötszáz fővel számolva pedig komoly összeg jön ki: nettó 142 millió forint, de ez akár kúszhat feljebb is. Főleg, hogy a Prekognak december 31-ig egy elemző tanulmányt is kell készítenie, arról pedig nincs információ, hogy az mennyibe fog kerülni.
Az alapítvány főigazgatója és kuratóriumi tagja ül Schmidt Mária. Ez volt az az alapítvány, ami kiadta Deák Dániel megafonos influenszer a Fidesz-recept című könyvét, de ők feleltek L. Simon László A megőrzés kultúrája című könyvének kiadásáért is.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.