Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az iskola igazgatója megszólalt a Telexnek, azt mondta, jobbnak látták, ha a gyermekek tanáraikkal és a pszichológussal maradnak és megpróbálnak később visszatérni az órarend szerinti menetrendhez. Hozzátette, az iskola vezetése megérti, ha a szülők szeretnék hazavinni gyermekeiket, ezt ma és holnap is igazolás nélkül megtehetik.
A Telex megkereste a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskola igazgatóját, ahol ma életét vesztette egy harmadik osztályos tanuló. A gyermekre rázuhant egy kőkerítés, aminek egy kitolató teherautó ment neki. A kilencéves gyermek a helyszínen meghalt, édesanyja pedig megsérült, őt a mentők a kórházba vitték.
Lernyei Ákos, az iskola igazgatója azt nyilatkozta a lapnak, nem rendeltek el az iskolában tanítási szünetet a történtek miatt, jobbnak tartják, ha a gyerekek együtt vannak a tanáraikkal és a pszichológussal az első két órában. Ezután megpróbálják folytatni a tanítást órarend szerint. Lernyei hozzátette, a szülők természetesen hazavihetik gyermekeiket az iskolából, sem a mai napra, sem a holnapira nem fognak igazolást kérni.
Lernyei arról is beszélt, ez nem csak a harmadikos osztályra vonatkozik, ahova a kisgyermek járt, hanem az egész iskolára. Emellett türelmet kért, nem kívánt a továbbiakról nyilatkozni, mint mondta, a rendőrök még délelőtt is helyszíneltek.
A portál úgy tudja, a cég, amelynek a teherautója nekiütközött a kőkerítésnek, nem tudott beszélni a sofőrrel a baleset óta, a rendőrök senkit sem engednek a helyszínre. Információik szerint a cég, a Hamburger Recycling Hungary kapcsolatban állt az általános iskolával, többek között papírszállítással is foglalkoznak. Keresték a céget is, de ők sem kívántak nyilatkozni. Az iskolában október 6-án, 9-én és 10-én van papírgyűjtés, tette hozzá a lap.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.