Megölte feleségét egy holland férfi Abaligeten, majd magával is végezni próbált

A házaspár nemrég költözött a településre. A gyilkos férj a kórházban belehalt a magának okozott sérülésekbe.

  • hvg.hu hvg.hu
Megölte feleségét egy holland férfi Abaligeten, majd magával is végezni próbált

Egy holland férfi Abaligeten olyan súlyosan bántalmazta feleségét, hogy a nő belehalt sérüléseibe. Később a férj megpróbálta felakasztani magát, és a kötél ugyan elszakadt, de a férfi a kórházba szállítása után meghalt – írja a SzabadPécs.

A lap úgy tudja, a holland házaspár nemrég költözött Abaligetre, a városlakók keveset tudtak róluk, de nem volt jele a rossz viszonynak.

Próbálta a lap utolérni a város polgármeseterét, hogy nyilatkozzon az üggyel kapcsolatban, de Ivády Gábor azt mondta, nem rendelkezik hivatalos információkkal.

A rendőrségi közlemény szerint az abaligeti ház alagsorában hétfőn találták holtan az ott lakó 66 éves nőt, az 56 éves férfit pedig súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba a mentők.

A hatóság megállapította, a nő bántalmazása után férj megpróbált véget vetni az életének. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett gyanúja miatt indított eljárást.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.