Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A rendőrség közigazgatási eljárások keretében vizsgálja a haláleseteket.
Kilenc holttestet találtak Budapest közterületein az elmúlt két hétben – írja a 24.hu.
A lap úgy tudja, december 1-jén a Péterfy Sándor utcai kórházban vesztette életét egy hajléktalan, akit kihűlés miatt vittek be a mentők az Örs vezér téri aluljáróból, két nappal később pedig Óbudán találtak egy holttestet a rendőrök. Újabb két nap múlva a Móricz Zsigmond körtéri villamosmegállóból vittek kórházba egy súlyosan kihűlt férfit, akinek a terápiás kezelés ellenére sem tudták már megmenteni az életét.
December 6-án aztán a XV. kerületi Károlyi Sándor utca mögötti erdős területen fagyott halálra egy férfi, 12-én pedig két másik férfinak a holttestét találták meg, egyikőjük a XX. kerületben, a Köves utca közelében, másikuk pedig Józsefvárosban hűlt ki.
A 24.hu megkeresésére a rendőrség azt közölte, hogy december elsejétől kilenc közigazgatási eljárás indult közterületen történt haláleset miatt, de egyik esetben sem merült fel idegenkezűség vagy bűncselekmény gyanúja, ezért nem is indult nyomozás. Hozzátették, a halálesetek pontos okának megállapítása a folyamatban lévő közigazgatási eljárások feladata.
(Nyitóképünk illusztráció)
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.