„Csizmát húzok a lábamra, / Kardot fogok a markomba, / Muzsika szól, verbuválnak, / Fölcsapok én katonának, hahaha!” – toborzódalnak is felfogható Petőfi Sándor 1847 márciusában született verse, amiben a katonaélet dicsőségét zengi. A heves vérmérsékletű költő már 16 évesen, magát idősebbnek hazudva beállt egy császári gyalogezredbe, megjárta Grazot és Zágrábot, de a gyenge szervezete nem bírta, és obsittal elbocsátották. A '48-as honvédseregben őrnagyi rangig vitte, ám rendkívül fegyelmezetlen volt, és az őt fiaként szerető Bem tábornok hiába óvta, a segesvári csatában a halálba rohant, hogy ott essen el, a harc mezején.

Aligha a nemzet költőjét, inkább profi katonákat vár soraiba a magyar hadsereg, amelynek toborzó óriásplakátjai a keleti végekről indulva meghódították az országot. A látványos rekrutálás nem ördögtől való, hiszen Manhattan szívében, a Times Square-en lévő irodában 1945 óta fel lehet csapni katonának. A magyar hadseregben a tisztek, altisztek és a legénység létszáma 25 ezer alatt van, a keret kétharmadán, ám a katonáskodás nem szimpla számtanpélda, és nem is Petőfi által megénekelt aranyélet, aminek párja nincsen. Az előbbi azért nem, mert, mint a Magyarország rovat elemzése megállapítja, a modern fegyverekhez nem lehet bárkit odaengedni. Az utóbbi pedig azért nem, mert éppen a tábornoki kar lefejezése és átcsoportosítása jelezte, hogy egy miniszterváltás kényszerobsitot hozhat.

Az új vezérkari főnök bősz szittyázással alkalmazkodott a politikai elvárásokhoz, talán megfelelési kényszertől vezetve. De katonás fegyelmet várnak el azoktól is, akiket a mind szaporodó magyarországi akkumulátorgyárakba toboroznak – a honvédekhez hasonlóan szép ígéretekkel – 12 órás műszakokra.

A Gazdaság rovatban szereplő interjúból megismerkedhetünk egy új fogalommal is: a foxconnizációval. Ez a tajvani szerződéses elektronikai gyártó, a Foxconn nevéből ered, s egyenlő a betanított, monoton, gyártósor melletti munkával. A kimerítő robotra az ember éppen úgy nincs felkészülve, mint arra, hogy kiiktassák az időérzékét. Mint az a spanyol extrém sportoló, akiről a Tech + Tudomány rovat cikke szól, és 2021. november 21-étől 500 napot töltött egy barlangban, a külvilágtól teljesen elzárva.

A felszínre jöveteléig Beatriz Flamini nemcsak II. Erzsébet haláláról nem értesült, hanem arról sem, hogy Ukrajnát megtámadta Oroszország. A lapzártánkkor 447 napja tartó háború átalakította Európát és a NATO-t, Ukrajnát és Oroszországot, de igazán látványosan Volodimir Zelenszkijt, aki az elnökké választása előtt tévés varietéműsorban tett úgy, mintha a férfiak legértékesebbnek tartott testrészével zongorázna, tavaly február óta viszont azt bizonyítja, van abban bőven vér. Hiszen szembeszállt Vlagyimir Putyinnal, a védekezés irányítójaként szinte mindig katonai keki színben mutatkozik, metamorfózisát pedig a Világ rovat festi le a Nagy Károly-díj odaítélése alkalmából.

Petőfi idősebb kortársa volt Széchenyi István, akinek mint a reformkor véleményvezérének köszönhetjük, hogy a másfél évszázada egyesült új főváros a Budapest nevet kapta – meséli a Szellem rovatban szereplő interjújában Fónagy Zoltán történész. A fejlesztés során cél volt, hogy a Balkánról nézve Budapest legyen az első európai nagyváros. Az észak-amerikai ütemet is meghaladó városrobbanás során ugyanakkor nem nyelte el a pénzt a korrupció, nem volt jellemző a közpénzek drasztikus megcsapolása. Ez már-már olyan idilli képet fest a Schadl–Völner-ügy rendes tárgyalásának megkezdése idején (Gazdaság rovat), mint a címlapsztorink jövőt elképzelő utópiája, amikor a fogyasztás abszolutizmusát a megosztáson alapuló gazdaság és a termelői közösségek kezdhetik ki. Már ha készen állunk rá.

NAGY GÁBOR

vezető szerkesztő