Teljes nyugalommal vásárolna-e ön bolgár államkötvényt, tökéletesen megbízva abban, hogy befektetett pénzét minden körülmények között visszakapja majd? És kazahot? Ezt kell megkérdeznie önmagától minden olyan állampolgárnak, aki a közeljövőben magyar államkötvények vásárlására adja a fejét, beugorva a más megtakarítási lehetőségekhez képest meglebegtetett kiugró hozamnak, bankja tanácsára, vagy miután a lakájmédia lyukat beszélt a hasába. A higgadt megfontolás indokolt, ugyanis nemcsak a bolgár, hanem a kazah államkötvények hitelminősítői besorolása is jobb, mint a magyaré, amelyet csak egy hajszál választ el a szakértők által normál földi halandóknak nem ajánlott, úgynevezett bóvlikötvényektől.

Fókuszban és Gazdaság rovatunk különböző aspektusokból, részletesen világítja meg azt az Orbán-kormány által indított, gazdaságpolitikának beállított piramisjátékot, aminek végső célja, hogy a közmondásos „Mari néni” más befektetési formákban vagy párnacihában őrizgetett megtakarítását a pénzügyi örvénybe keveredett állam a maga megmentésére markolja föl. Teszi ezt piactorzító szabályozási erőszakkal és az ez ügyekben járatlan közember megtévesztésével. Miután az IMF-et már régen „kipateroltuk”, az Európai Unió pedig a jogállamiság hiánya miatt beszüntette az Orbán-rezsim finanszírozását, utóbbi túlélése immár azon múlik, hogy a NER populizmusát és korrupcióját hajlandó-e a magyar nép – nemzetközileg kétségkívül unortodox módon – kizárólag a saját zsebéből fenntartani.

E téren érdemes a bennfentesekre figyelni. Ténytár rovatunk mutatja be, hogy 2022-ben az Orbán család vállalkozó tagjai és ismerősei milyen mértékben gazdagodtak. Márpedig ők – az „életünket és vérünket, de a pénzünket nem” bevált tradíciója szerint – nem államkötvényekben, hanem titkos magánalapítványokban tartják a vagyonukat. Persze nem mindenkinek adódik efféle választási lehetőség. Aligha van például azoknak a közigazgatási, illetve önkormányzati dolgozóknak, akiket – mint Magyarország rovatunk cikkéből tudható – most nyilvánosan ki nem hirdetett rendeletek alapján százával bocsátanak el a közhivatalokból. S nyilván azoknak az íróasztalszomszédaiknak is kevés, akik rettegve várnak valami csodára. Ám „ha valaki folyton be van szarva, akkor azt hiszi, hogy az elit majd mindent megold helyette” – fogalmaz lapunknak Kőszeg Ferenc, a rendszerváltás előtti demokratikus ellenzék egyik fő alakja, politikus és jogvédő, aki a Kádár-rendszerben megszokott autokratikus sémák továbbélésére vezeti vissza, hogy miért engedte el oly könnyedén a magyar társadalom a demokratikus értékeket 2010-ben.

E közegben aki teheti, elmegy. Portré rovatunk alanya, Buda Flóra Anna, akinek a Nemzeti Filmintézet által visszautasított animációs filmje Cannes-ban Arany Pálmát nyert, már Párizsban él, és amíg nem változik a magyarországi helyzet, a kultúráról való gondolkodás, a tudomány, az oktatás, a színházak finanszírozása, addig nem tudja elképzelni, hogy visszaköltözzön. Hajdu Szabolcs, az államilag kiszorított neves magyar filmrendezők egyike Szellem rovatunkban azt mondja, „ha politikailag nem kapcsolódsz a mostani rendszerhez, akkor nincs számodra hely”, így az ő legutóbbi filmjét már a szlovák filmalap támogatta. Hajdu szerint egy nemrég megtekintett független középiskolás filmszemlén látta, hogyan nézhetne ki a magyar film durva kontroll, elnyomás nélkül. Hogy e fiatal tehetségek közül ki marad itthon, azt nem tudni. „A kamaszoknak reflektált, a véleményükért kiálló, gondolkodó, a társadalmat aktívan alakító felnőttekké kéne válniuk, de most azt látják, ha megszólalnak, bajba kerülnek” – jellemzi a korszakot Szél Dávid pszichológus egy friss könyve kapcsán.

„Kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk” – írta József Attila egy nem is olyan nagyon más korban. Sűrű sorokban tántorognak most is kifelé.

KOCSIS GYÖRGYI

szerkesztő