Megkezdődött az igazolási szezon, a játékosügynökök kirajzottak Délkelet-Ázsiába, hogy felkutassák azokat a fiatal tehetségeket, akik a magyarországi szponzorok elképzelései szerint szántják majd fel a pályát, csavarják be a labdát. Ha így szólna a Fókuszban cikkünk első mondata, akkor vajon a kormány a HVG-ből is szétosztana tízezer példányt a magyar fiatalok és nevelőintézeteik számára, ahogy teszik a Nemzeti Sporttal? Dehogy tennék, hiszen a kormány megtéveszteni akar, nem tájékoztatni. És mi sem vagyunk hajlandók állításainkat a hatalom érdekei szerint csomagolni vagy győzelmet látni a vereségekben.

A helyzet amúgy sem viseli el a félrebeszélést. Ami a bevándorláspolitikában zajlik, az cinikus, szemfényvesztő hazugság. Lehet úgy dönteni, hogy az ország ne pótolja migrációból a csökkenő számú, alacsonyan képzett munkaerőt, de ebben az esetben tudásalapú társadalmat kell építeni, és ehhez versenybe kell szállni az EU boldogabb felével a fiatal magyar családok megtartásáért. Nem ideológia kell hozzá, hanem minőségi állami szolgáltatások, megemelt pedagógusbérek, Európába bekötött felsőoktatással, valamint a magánéleti döntések tisztelete, a másként gondolkodók befogadása.

Ha az állam úgy dönt, hogy inkább betanított munkások tömeges foglalkoztatására építi a magyar gazdaságot, akkor a munkaerőt importálni kell. Lehet ezt is tisztességesen és nyílt lapokkal csinálni, ehhez az országba érkezőknek hosszú távú perspektívát kell nyújtani, hogy ne érezzék magukat idegennek, és gazdagítani akarják azt a közösséget, amelyben éveken át élnek. Így megelőzhetőek a konfliktusok a többségi társadalom és a vendégmunkások között. Az Orbán-kormány azonban egyszerre akar hergelni a távolról jövők ellen, és akarja őket felületes ellenőrzés után százával behozni, hogy amíg munkaképesek, szolgálják a gazdasági víziót, majd tűnjenek el újra ott, ahonnan jöttek. Ne terheljék az utcaképet, ne hozzák a kultúrájukat, és még véletlenül se jöjjenek családostul. Úgy jöjjön félmillió, hogy azt mondhassák, nem jön senki.

Míg Orbán paraván mögé rejtett ázsiai munkásokra bízza az ázsiai gyárak működtetését, elhazudja az Európai Unió migrációs paktumát is. Betelepítési botrányt kiált, miközben őt utánozva a tagállamok éppen bezárkóznak, a kormányfő így akarja megfordítani a magyar közvélemény masszívan Európa-barát hozzáállását. A látszat és a valóság ütközete végigvonul az e heti lapszámon: a harciasan antikommunista kormány csak az állampárti titkosszolgálatok múltját nem engedte feltárni, a gazdasági racionalitás nevében adta hűbérbe az autópályákat, de nem gondolt a 35 éves szerződés lehetséges buktatóira, Orbán pedig virtigli diktatúrában találja meg a bezzegországot.

Hajnóczy Soma, Portrénk alanya azt mondja, ő bűvészként már nem azt látja, hogy valami eltűnik, hanem azt, hogy az hol van. A varázs megszűnt. Így lehetnek a közélettel a HVG olvasói is, akár a Fókuszban rovat által leírt munkaerőimportról, a Magyarország rovatban bemutatott Európa-ellenes kampányról, szabotált tanárbéremelésről és múltfeltárásról, a Gazdaság rovatban körüljárt sztrádaüzemeltetésről vagy a Véleményben megénekelt türkmén látogatásról van szó.

Nem egy zseniális politikai vezetés látszik ereje teljében, amelyik kikapcsolta a gravitációt, hanem egy túlélésre játszó ripacs, aki nem zuhan, hiszen ő így lebeg!

GERGELY MÁRTON

felelős szerkesztő