Deus vult, azaz Isten akarja – ezzel a kiáltással üdvözölték a clermont-i zsinaton II. Orbán szenvedélyes szavait, amikor a pápa 1095. november 27-én „igazságos háborút” hirdetett a Szentföld felszabadítására a szeldzsuk törökök uralma alól, s feloldozást és túlvilági üdvözülést ígért azoknak, akik életüket vesztik a muszlimokkal vívott harcokban. Az első keresztes háború – amelynek a jelszava lett a Deus vult – csúcspontjaként az Európából érkezett seregek 1099. július 15-én vették be Jeruzsálemet, és a világ talán addigi legnagyobb vérfürdőjét rendezték, a muszlimokat ugyanúgy lemészárolták, mint a segítőjüknek tekintett zsidókat, akikre rágyújtották a nagy zsinagógát. A keresztény fanatizmus Steve Runciman brit középkortörténész véleménye szerint felébresztette a muszlim fanatizmust. Míg az előbbi pusztító barbársága mára a történelem mélyére süllyedt, az utóbbiét nem először emelte át a XXI. századba a múlt szombaton a Hamász, amely terrortámadást indított Izrael ellen, szablya és dárda helyett gépfegyverekkel, s a fegyvereseket öldöklésre szállító autókkal. És azt üzenve a világnak: az istenük akarja a zsidók (és a keresztények) kiirtását.

 

A Fókuszban olvasható összeállításunk felidézi az eddig történteket, és keresi a választ, hogyan kerülhette el a Moszad figyelmét a Hamász készülődése. Mint interjújában Sarah Masha Fainberg, a Tel-avivi Egyetem professzora is megemlíti, ez a sokk Izraelnek olyan, mint az USA számára 2001. szeptember 11-e volt, amikor szintén muszlim fanatikusok tapétavágókkal térítettek el utasszállító repülőgépeket, és vezették azokat a manhattani ikertornyokba. A mostani tragédia okainak keresése során tanulságul szolgálhat a Szellem rovatban felidézett, 1973-as jom kippuri háború, ami szintén meglepte Izraelt – ahogy annak az 50. évfordulójára időzített Hamász-támadás –, s amit éppen úgy katonai győzelemmel zárt, ahogy szándéka szerint a mostanit is fogja. De ahogy az, úgy a félelmek szerint ez sem tudja majd a történelem mélyére száműzni a muszlim fanatikusok barbárságát.

Az avítt teokrácia elleni küzdelem jelképeként kapta a Nobel-békedíjat a Világ rovatban bemutatott iráni Nargesz Mohammadi. A Nobel-hét különösen örömteli volt Magyarország számára, legutóbbi címlapsztorinkat továbbgörgetve ezúttal Karikó Katalin magyarul frissen megjelent életrajzát ajánljuk Szellem Plusz rovatunkban, a Tech + tudomány hasábjain összefoglaljuk, mit jutalmaztak a kémiai és a közgazdasági díjjal, a Szellemben megismerkedünk az irodalmi kitüntetett Jon Fossével, akinek kapcsán kiderül, hogy két norvég nyelv is van: a bokmĂĄl és a nynorsk. Hátralapozva, a Portré a szimpatikusan szerény Krausz Ferencet mutatja be, aki a biztos megélhetést jelentő szakma megszerzését szorgalmazó szüleinek is köszönheti, hogy a Bécsi Egyetemen akkor figyeltek fel rá, amikor villamosmérnöki énje az elméleti fizikai segítségére sietett, mivel megjavított egy elromlott lézert.

Krausz Ferenc nekünk is hangsúlyozta a tanári szakma megbecsülésének fontosságát, a Szellem rovatban pedig a 70 éves Parti Nagy Lajos véli úgy, hogy „ezt a rezsimet nagyon megszívta Magyarország”, azonban jelenleg nincs erő, ami radikális változást tudna létrehozni. Utóbbiban viszont reménykednek a parlamenti választás elé néző Lengyelországban, ahol a világos alternatívát kínáló ellenzék – latolgatja Világ rovatunk – kibillentené a jobboldali konzervatív kormányt a hatalomból, az országot pedig eltérítené az Orbán Viktor által kitaposott illiberális útról. Az Magyarországon gazdaságpolitikai zsákutcába vezetett, aminek falait a Gazdaság rovat két cikke is felrajzolja, azt az érzést keltve, hogy a szocialista tervutasításos rendszerhez képest sikerült visszalépni: terv már rég nincs, így csak utasítás maradt.

NAGY GÁBOR

vezető szerkesztő