Beismerő vallomást tett az a férfi, aki a gyanú szerint halálos balesetet okozott hétfő este Budapest IV. kerületében – közölte a rendőrség. A hatóság honlapján megjelent közlemény szerint a férfi beismerte, hogy hiába volt eltiltva a vezetéstől, autóba ült, és elismerte a felelősségét a baleset okozásáért is.
A férfit csütörtökön Szigetszentmiklóson kapták el, miután napokon keresztül nagy erőkkel keresték. Elfogása után drogtesztnek vetették alá, ez THC-ra volt pozitív. Csak azt követően állították elő és hallgatták ki halált okozó közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt megalapozott gyanújával.
A kihallgatás után a rendőrség kezdeményezte a letartóztatását.
A baleset akkor történt, amikor a férfi egy Mercedes R320-assal az újpesti Rózsa utcán haladva, a Deák Ferenc utca kereszteződéséhez érve a piros lámpánál várakozó három autónak ütközött. Az egyik autó villanyoszlopnak csapódott, a másik kettő egy autóbusznak sodródott.
A baleset során három ember sérült meg, akik közül egy férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A másik két sérültet mentők vitték kórházba.
A mercedeses segítségnyújtás, adatai hátrahagyása, illetve anélkül távozott a helyszínről, hogy meggyőződött volna a sérültek állapotáról.