"Abdullatif barátom": Ukrajnából hazaérve dunakeszi otthonában fogadta a bahreini külügyminisztert Szijjártó Péter

"Minden bizonnyal Abdullatif barátom az első bahreini külügyminiszter, akit Dunakeszin köszönthettünk." Minden bizonnyal.

  • hvg.hu hvg.hu

Szijjártó Péter dunakeszi otthonában fogadta Abdullatif bin Rasid al-Zajánit, Bahrein külügyminiszterét. A magyar külügyminiszter a nap folyamán, és a háború 2022. február 24-ei kitörése óta először, hivatalos, kétoldalú egyeztetésen vett részt Ukrajnában, Ungváron találkozott Dmitor Kuleba ukrán külügyminiszterrel és Andrij Jermakkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével.

A találkozónak a délutáni órákban lett vége, a minisztert a záhonyi határátkelőtől helikopter hozta vissza a fővárosba. Szijjártót reggel ugyanaz a helikopter 10 percre a dunakeszi otthonától vette fel, hogy a 300 kilométerre lévő magyar-ukrán határra vigye. Az útnak erről a mozzanatáról a külügyminiszter közösségi médiás stábja több képet is kirakott a Facebookra.

Ungváron eljátszották kicsiben, milyen lenne egy Orbán-Zelenszkij találkozó

Szoros információs kontroll a belföldi közönség felé magyar részről, temetői látogatás ukrán részről, kevés érdemi előrelépés - egy találkozó rövid története, két szemszögből.

Ahogy arról is, ahogy Szijjártó még aznap este fogadja otthonában a bahreini külügyminisztert, a mosolygós fotókhoz a következő szöveget írták: "Visszatérve Kárpátaljáról este még írtunk egy újabb fejezetet a város történetébe, hiszen minden bizonnyal Abdullatif barátom az első bahreini külügyminiszter, akit Dunakeszin köszönthettünk".

Korábban aznap az ukrán külügyminisztert egyszer sem nevezte barátjának Szijjártó Péter.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.