Megválasztották Sulyok Tamást államfőnek és megszavazta a parlament a svéd NATO-csatlakozást is
Utolsó frissítés:
Sűrű hétfő a parlamentben: Orbán Viktor beszéde nyitotta a tavaszi ülésszakot, elfogadták Novák Katalin lemondását, megszavazták 19 hónap halogatás után Svédország NATO-tagságát, és megválasztották Sulyok Tamás alkotmánybírósági elnököt új államfőnek. A mozgalmas parlamenti nyitónap legfontosabb eseményeit tudósítottuk.
Most érkezett
MSZP: Pozitív nulla helyett mínusz egy
Rossz gazdasági adatokkal, az egészségügy és a szociális rendszer romba dőlésével folytatódott az ellenzéki reakciók sora – ezt éppen Tóth Bertalan (MSZP) mondja.
Percről percre
Toroczkai: A kormány mást tesz, mint amit mond
Toroczkai László a Mi Hazánk politikusa szerint számos olyan ügy vagy terület van, ahol az Orbán-kormány mást mond, mint amit közben tesz. Fel is sorolt pár dolgot a gazdaságtól a vendégmunkásokkal végrehajtott lakosságcseréig.
Mi Hazánk: Nehéz már komolyan venni Orbánt
Egyre nehezebb komolyan venni, miniszterelnök úr, amit mond, a bicskei ügyben is képmutató rendszerre derült fény – mondta Toroczkai László (Mi Hazánk).
Migránsmunkások helyett magyar munkásokat
A svédek NATO-tagságát úgy szavazza meg Magyarország, hogy közben az alku része, hogy még Gripeneket is vásárol tőlük – így értelmezi az eseményeket Lukács László György. Az ukrajnai háborúra rátérve azt is mondta: ez csak akkor érhet véget, ha Oroszország kivonul az általa elfoglalt ukrán területekről. Végül azt kérte,
"migránsmunkások" helyett magyar embereknek adjanak inkább munkát.
Közvetlen államfőválasztást!
Közvetlen köztársasági elnök választást sürget a Jobbik politikusa.
A Jobbik támogatja a szigorításokat
A gyermekvédelmi törvény szigorítását a Jobbik támogatja, mert sok a tennivaló e téren, de a szakmai szervezeteikkel közösen kell döntéseket hozni – ezt már a Jobbik politikusa, Lukács László György mondta.
Ungár: Fideszesek lázadtak fel
Olyanok lázadtak fel most a kegyelmi ügyben, akik eddig támogattájk a Fideszt – figyelmeztetett Ungár.
LMP: A többség csodálatos munkát végez, kevés pénzért
A gyermekvédelmi dolgozók nagyon keveset keresnek – tért át az ágazat egy másik problémájára a következő ellenzéki felszólaló, Ungár Péter (LMP). Szerinte a gyermekvédelmi dolgozók többsége csodálatos munkát végez kevés pénzért. Szerinte
az új "gyermekvédelmi" törvény csak akkor vehető majd komolyan, ha lesz benne béremelés is.
"Ma sem fog felelősséget vállalni"
Ma sem fog felelősséget vállalni – mondta Orbánnak Bedő Dávid, aki azért egy bocsánatkérést továbbra is vár a kormányfőtől.