Megválasztották Sulyok Tamást államfőnek és megszavazta a parlament a svéd NATO-csatlakozást is
Utolsó frissítés:
Sűrű hétfő a parlamentben: Orbán Viktor beszéde nyitotta a tavaszi ülésszakot, elfogadták Novák Katalin lemondását, megszavazták 19 hónap halogatás után Svédország NATO-tagságát, és megválasztották Sulyok Tamás alkotmánybírósági elnököt új államfőnek. A mozgalmas parlamenti nyitónap legfontosabb eseményeit tudósítottuk.
Most érkezett
Momentum: Homofób kampány készül?
A bocsánat nem hagyta el Orbán száját az elmúlt hetekben – vonta felelősségre Bedő Dávid Orbánt, főleg úgy – tette hozzá –, hogy "magát családbarátnak hazudja a kormány". Most pedig Bedő attól tart, hogy mindennek elfedésére
lehet, hogy jön egy újabb homofób gyermekvédelmi kampány".
Percről percre
Bedő: "Orbán belökte a busz elé Novákot és Vargát"
"Ki a valódi felelős?"-feliratú pólóban szólal fel a következő ellenzéki politikus, Bedő Dávid (Momentum). Azzal is kezdi, hogy Orbán "mindenki másra kente egy pedofilsegítő kegyelmi ügyét, és maga helyett belökte a busz elé Novák Katalint és Varga Juditot". Szerinte pedig
szükség lenne megmagyarázni, hogyan kaphatott egy pedofilsegítő kegyelmet.
Bocsánatkérés az áldozatoktól
Ha már Orbán nem, Tordai bocsánatot kért a bicskei pedofilbotrány gyermekotthoni áldozataitól. Azt is mondta, nem hiszi, hogy Orbán véleményét nem kérték ki. K. Endre kegyelmi ügyében.
Nem álltak fel Navalnij miatt a kormánypártiak
Tordai szerint Orbán nem beszélt a nemrég elhunyt Alekszej Navalnijról sem, akinek emlékére egyperces néma felállásra kérte képviselőtársait az ellenzéki politikus, ám a Fidesz és a KDNP frakció tagjai ülve maradtak. Ezt Tordai úgy kommentálta: "szégyen a Putyin zsolkdjában" lévőktől.
Tordai: Vaskosakat hazudott Orbán
13 percen keresztül terelt, csúsztatott és olykor vaskosakat hazudott – állapította meg a kormányfőre elsőként reagáló Tordai Bence (Párbeszéd), aki jelezte: sokmindenről nem beszélt például Orbán.
Vannak eredmények is, de olyan sok, hogy nem részletezi
Sok eredményt ért el a kormány az elmúlt időszakban, de sok ilyen van, Orbán nem is részletezi ezért.
Tűzszünet, béketárgyalás – szólít fel Orbán
Az Ukrajnában zajló háború szörnyűségeit és veszteségeit említve Orbán kijelentette, csak egy békefolyamat zárhatja le a helyzetet, ezért ismét tűszünetet és béketárgyalást sürgetett a kormányfő.
19 hónap után sürgeti Orbán a szavazást
Akárhogy is, Orbán a svéd NATO-csatlakozás megszavazását sürgeti – most, 19 hónappal azután, hogy a kormány ezt benyújtotta a törvényhozásnak.
Jön a négy új Gripen
Orbán a parlament előtt is elbüszkélkedik vele, de a svéd–magyar barátság nagy bejelentése, a négy új Gripen nem is új, már 2 éve elárulta a honvédelmi miniszter, hogy jönnek.
Nem kell a kéretlen gyámság
Mások kéretlen gyámságára, tiszteletlen beavatkozására nincs szükségünk, ne csodálkozzanak, ha hoppon maradnak – mondta Orbán, de ezt már a svéd NATO-csatlakozás apropóján hozta szóba, a parlamenti döntést sürgetőkre utalva.