Megválasztották Sulyok Tamást államfőnek és megszavazta a parlament a svéd NATO-csatlakozást is
Utolsó frissítés:
Sűrű hétfő a parlamentben: Orbán Viktor beszéde nyitotta a tavaszi ülésszakot, elfogadták Novák Katalin lemondását, megszavazták 19 hónap halogatás után Svédország NATO-tagságát, és megválasztották Sulyok Tamás alkotmánybírósági elnököt új államfőnek. A mozgalmas parlamenti nyitónap legfontosabb eseményeit tudósítottuk.
Most érkezett
Mellár: "A NER rendszer által kinevelt szörnyek járnak közöttünk"
A Párbeszéd politikusa, Mellár Tamás azzal kezdi, hogy "amikor uralkodók rossz útra vitték az országot", és ennek nem tudtak ellene tenni az emberek, az "szellemi és erkölcsi zülléshez vezet". Ez van szerinte most is Magyarországon, és
ilyen csak talán a Rákosi- vagy a Szálasi-rendszerben volt, ma a NER-rendszer által kinevelt szörnyek járnak közöttünk."
Percről percre
Hadházy inkább be se ment Orbán "hazugságait" hallagtni
Az ülés alatt Hadházy Ákos független képviselő vidéken volt, Nógrádban. Facebook-posztjában meg is magyarázta, miért:
Úgy gondoltam, kihagyom hogy a "parlament" mai kezdő ülésén a miniszterelnöki hazugságokat és butaságokat meghallgassam, vagy a ma várható "ki a nagyobb pedofiltámogató" vitát élvezzem a demokrácia-színházban.
Koncz Zsófia államtitkár: Kulcskérdés az atomenergia
Az LMP-s napirend előtti felszólalásra Koncz Zsófia államtitkár válaszolt, és fontosnak nevezte a zöld átállást, Paks üzemidő-hosszabbítását, Paks II. megépítéséről és más energetikai kérdésekről is beszélt, kulcskérdésnek nevezve az atomenergiát.
Ez a momentumos egyenpóló borította ki a KDNP-t
Ilyen pólót viseltek az ülésteremben a momentumosok, ezen háborgott a KDNP-s Simicskó István:
Az LMP-ben nem értették Orbán évértékelőjét
A napirend előtti felszólalások sorát Janász-Nagy Máté (LMP) folytatja, és Orbán Viktor február 17-i évértékelőjét hozta szóba, mondván: nehezen tudta követni, ami ott a zöldpolitikáról, az állítólagos zöld fordulatról elhangzott.
Folytatódnak a napirend előtti felszólalások
Kis technikai szünet következik, sokan elhagyják közben az üléstermet, de aztán folytatódnak a napirend előtti felszólalások.
"A kormánynál és nálam pedofiloknak nincs kegyelem"
A kormánynál és nálam pedofiloknak nincs kegyelem – zárta az ellenzéki felszólalásokra adott reakcióját a miniszterelnök.
"Mi zártuk börtönbe, mert önök nem tették"
A pedofil bűncselekményt elkövető intézményvezetőt önök a helyén hagyták, ezzel az emberrel szemben már 2011-ben megindítottuk az első eljárást, majd másodjára is, és akit önök nem zártak börtönbe, mi zártuk börtönbe – folytatta Orbán, aki szerint ezért nem indokolt az ellenzék felháborodása.
Orbán: "Navalnijnak nem jár tisztelet"
Orbán Viktor viszonválaszában megköszönte a Fidesz–KDNP politikusainak, hogy az ellenzéki egyperces néma felállás alatt "higgadtak maradtak". Megjegyezte,
Navalnijnak nem jár tisztelet, mert például egyszer patkányoknak nevezte a grúzokat, de egyébként nyugodjék békében."
"Nyugalom elvtársak, még nincs vége"
"Nyugalom elvtársak, még nincs vége" – intette csendre Kocsis az ellenzékieket, és a bicskei gyermekotthon igazgatója kapcsán ő is demszkyzett egyet. Aztán Varju elvtársazott, és Fekete-Győr Andrást is bírálta – mindkettejüket az elmarasztaló bírósági ítéletek miatt kritizálta.