Régi tanulság mifelénk, hogy nem lehet minden hálószoba mellé rendőrt állítani. Illetve hát minden hálószoba mellé nem, de némely kiválasztottaké mellé igen.

Anno így kerülhetett Varga Judit volt igazságügyi miniszter háza elé néhány testőr, amikor még együtt élt a minap politikai pályára lépett exférjével. S alighanem ez a kiváltság homályosíthatta el Varga tisztánlátását, amikor négy éve élére állt annak a kormányzati akciónak, aminek keretében a parlament elutasította a nők védelmét szolgáló, úgynevezett isztambuli egyezmény ratifikálását. Majd nem sokkal később kimászott azon a bizonyos ablakon, csatlakozva a Fidesz Szájer József által vezetett mászótagozatához.

hvg címlap 2024_03_20

hvg

Címlapsztorink azonban nem merül el a Magyar által előszeretettel táplált bulvárérdeklődésben, hanem egyszemélyes mozgalmának esélyeit latolgatja. Nem csupán Magyar Péter ingadozik, mint a középparaszt, hogy hová is tartozik. Magyarország rovatunk készített interjút a Kutyapárt elnökével, Kovács Gergővel, akinek szavaiban szépen manifesztálódnak pártja skizofrén tünetei. A főkutya ugyanis egyidejűleg jelenti ki, hogy „nem vagyunk az ellenzék részei”, meg azt is, hogy kerületi sikereiket a „többi ellenzéki párttal” együtt érték el. A kutyabarátok identitásválságára gyógyírként ajánlható a Magyar Értelmező Kéziszótár, amely az „ellenzék” szót úgy definiálja, hogy „azok a politikai pártok együttvéve, amelyek nincsenek kormányon”.

Az óvatosság persze érthető, amikor a Fidesz például hazaárulási perekkel fenyegeti az ellenzéket. Utóbbival foglalkozó írásunk idézi Lánczi Tamást, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét, aki szerint „effajta perektől csak a rendszerváltás előtti időszak rossz emlékei tartják vissza az állami szerveket”, előrevetítve, hogy ha majd az állami szerveknek sikerült felülemelkedniük rossz emlékeiken, semmi akadálya sem lesz annak, hogy a magyar államberendezkedés visszatérjen a kommunista időkbe.

A kormánypárt cinikus provokációi közé tartozik Szentkirályi Alexandra indítása is főpolgármester-jelöltként, aki – lévén a honvédelmi miniszter felesége – nyerése esetén a családi konyhaasztalnál „tárgyalna” a kormánnyal Budapest jövőjéről. Spoiler: cikkünk leszögezi, hogy a nepotizmusnak ez az arcpirító kísérlete bukásra ítéltetett.

A kormány speciel a szó szoros értelmében árulja a hazát – erre három súlyos példát is felhoz Gazdaság rovatunk. Az akkugyártásról szóló összeállítás bemutatja, hogy a Rákosi-korszakbeli extenzív iparosítást másolva miként válik a „vas és acél országa” az „anód és katód országává”: méretes táblázat sorolja fel azt a több mint három tucat magyarországi települést, amelyeket akkugyárakkal szórnak be. Egyidejűleg a kormány lényegében felmondhatatlan szerződést kötött egy arab milliárdossal.

A projektre aggatott „mini-Dubai” címke találó, mert hovatovább Magyarország is sivataggá válik. Máhr András agrárvezető arra világit rá, hogy a mezőgazdaság gondjainak egyik legfőbb oka az a fizika törvényeit meghazudtoló jelenség, miszerint a Kárpát-medencéből több víz folyik ki, mint amennyi be.A Fidesz-korifeusok nyilván azért betonozzák le az országot, mert nem osztják Petőfi érzelmeit, aki a „zordon Kárpátokkal” szemben előnyben részesítette „a rónák végtelenjét”. Petőfi nevében inkább a pénzt osztják: Szellem rovatunk meséli el, hogyan illeszkedik a legutóbbi, horrorköltségű Petőfi-film az elmúlt évszázad hasonló giccseinek sorába.

De szót ejtünk egy másik, valódi alkotásról is, ami nem giccs, horrornak annál inkább az: a most Oscar-díjat nyert „20 nap Mariupolban” című dokumentumfilmről, amely az ukrajnai orosz terror egyik legszörnyűségesebb szakaszának állít emléket. Normális ember azt kívánná, a múlt héten elcsalt választások után ötödik ciklusát elkezdő Vlagyimir Putyint egész hátralévő életében kísértsék ezek a felvételek. De aligha fogják: a világnak már nem egyszerűen Putyin-problémával, hanem Oroszország-problémával kell szembenéznie.