Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A márciusban indult kezdeményezéshez már több mint háromezer egyetemi dolgozó csatlakozott.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem dolgozói is csatlakoztak az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem munkatársainak kezdeményezéséhez, amelyben méltó béreket követelnek – írja a Mérce.
„A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) dolgozói elfogadhatatlannak tartják, hogy a közoktatás béreinek rendezésével egy időben egyetemeink fenntartója továbbra sem biztosít forrást a magas színvonalú egyetemi oktatáshoz, kutatáshoz, alkotáshoz, továbbá a tisztességes bérezéshez és hallgatói juttatásokhoz” – olvasható a nyílt levélben, amelyet eddig az MKE ötvenöt oktatója írt alá.
Hozzátetették: az elmúlt évek emelését a tavalyi év maginflációja (18,2 százalék) teljesen felemésztette, így jelenleg az egyetem összes munkavállalójának 80 százaléka nemzetgazdasági átlag alatt keres.
Az MKE dolgozói négy követelést fogalmaztak meg:
„E célokat szem előtt tartva a rendelkezésünkre álló összes eszközzel küzdeni fogunk!” – fogalmaztak az egyetemi dolgozók.
Ahogy beszámoltunk róla, március közepén a három nagy, a modellváltásnak nevezett alapítványi magánosítási hullámot egyelőre elkerülő felsőoktatási intézményben – az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen és a Zeneakadémián – összesen nagyjából háromezer oktató állt ki méltó és versenyképes egyetemi dolgozói béreket követelve. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott most a Magyar Képzőművészeti Egyetem, de az ötödik, még állami fenntartású intézmény, a különleges jogállású, a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatói egyelőre távol maradtak tőle.
(Nyitóképünk illusztráció)
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.