„Egy ócska szar” – elemezte Magyar Pétert Bencsik András
A Demokrata főszerkesztője elemzett.
hvg.hu
És ne felejtsük továbbra is, hogy egy ócska szar, aki a jobboldal egyik dédelgetett kedvencéből lett egy piszkos kis silány alak. Őszinte részvétem mindazoknak, akik ennek az embernek egy szavát is elhiszik
– fogalmazott Bencsik András a HírTV Sajtóklubcímű műsorában Magyar Péterről. A jobboldali beszélő fejek krémjének műsorában ezúttal Bencsiken kívül ott volt Bayer Zsolt, Gajdics Ottó, de a Magyar Nemzet főszerkesztője, Néző László is, Magyar elemzését azonban Bencsik kezdte.
A Demokrata főszerkesztője megállapította Magyar Péterről, hogy „kristálytiszta baloldali” háttérből jön, sőt, szerinte még törvénytelenségek is kiderültek róla, nem beszélve arról, hogy amerikai ügynökök hada veszi körül. „Nem tudom, meddig fut ez a fiúcska, de gyakorlatilag ő már lebukott” – magyarázta.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?