Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Fegyveres rablás volt a főváros I. kerületében, még keresik az elkövetőt

Szerencsére senki nem sérült meg a helyszínen.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Fegyveres rablás volt a főváros I. kerületében, még keresik az elkövetőt

Fegyveres rablás történt a főváros I. kerületében kedd délután. Személyi sérülés nem történt, a rendőrök a bűntény helyszínének közelében megtalálták a bűncselekménynél használt gáz-riasztó pisztolyt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság fegyveresen elkövetett rablás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, jelenleg folyik az adatgyűjtés és a tanúk felkutatása.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.