Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A bűnszervezet összesen több mint 350 embert szállított illegálisan az Európai Unióba.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt tizenhárom embercsempész ellen, akik több száz embert szállítottak Magyarországon keresztül illegálisan az Európai Unióba, míg az egyik férfi meghalt az út során.
A vádirat szerint egy román férfi kapcsolatban került egy nemzetközi bűnszervezettel, amely szinte napi rendszerességgel csempészett hátrányos helyzetű ázsiaiakat és észak-afrikaiakat az Európai Unióba. Az embereket repülőgéppel Szerbiába, majd onnan a szerb–magyar határ illegális átlépésével, jellemzően kisteherautókba rejtve szállították tovább a nyugat-európai célországokba.
Később a román férfi kiépített egy külön bűnszervezetet is, amely Magyarországon át Ausztriába szállította a külföldieket, magyar és román férfiak közreműködésével.
A bűnszervezet összesen több mint 350 embert segített az illegális bevándorlásban. Az egyik, 2022. augusztusi útjuk alkalmával a vádlottak 20 embert zsúfoltak be egy szellőzés nélküli kisbuszba a nyári melegben. Amikor az utasok rosszul lettek, a sofőr megállt a IX. kerületben, ahol kiszálltak, de ekkorra már egyikük, egy indiai férfi elájult. Társai a járdára fektették, majd elmenekültek. Az eszméletlen férfi – a járókelők újraélesztési kísérlete ellenére – meghalt.
A főügyészség a vádlottakat embercsempészéssel, a sofőrt ezenfelül segítségnyújtás halált okozó elmulasztásával vádolja, ellenük hosszabb fegyház- és börtönbüntetést, több vádlott esetében pénzbüntetést és végleges kiutasítást indítványozva. A vádlottak többsége letartóztatásban van, illetve bűnügyi felügyelet alatt áll.
Az ügyhöz kapcsolódó felvételen az látható, ahogy a tragédiával véget érő szállításnál a kisteherautó és az azt felvezető autó halad Budapest utcáin, majd a furgon megáll. Ezután a külföldiek láthatók, ahogy az utcán sétálnak, miközben egyikük telefonál.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.