Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
A tragédia okozója egy egyedül élő 43 éves férfi, B. Roland – írja a Blikk.
Nem vetette meg a bulizást, szeretett horgászni, gyakran váltott munkahelyet, dolgozott külföldön is, jelenleg azonban egy vidéki településen élt, ott vállalt munkát vendéglátósként az a 43 éves férfi, aki a három halálos áldozattal és négy – közülük kettő súlyos – sérüléssel végződő balesetet okozta szerda este az Árpád hídon.
A Blikk.hu-nak sikerült elérni a baleset okozójának húgát, aki azt állította, a férfi nagyon szerette a családját, bár saját családja nem volt, csak a testvérei voltak neki. A lapnak azt a felvetését, hogy a balesetet megelőzően drog miatt állította elő a férfit, a férfi húga nem akarta kommentálni addig, amíg a nyomozás folyamatban van.
A balesetről készült egy videó is, ezen az látható, hogy milyen hatalmas sebességgel halad a forgalommal szemben a balesetet okozó lopott taxi:
Azóta pedig a hvg.hu azt is megtudta, hogy a Schadl-ügy egyik tanúja halt meg az Árpád hídi balesetben. B. Ervint, aki a Suzukiban ült, Schadl György biztatta arra, hogy pályázzon végrehajtónak.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is.
„Bármit csinálhattok velem, de a kiba…ott tetkóimhoz ne merjetek nyúlni!” – szólt az orvosokhoz az élet határán lebegve a rock nagy túlélője.