szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A csapat bűnlajstroma 47 vádpontból áll.

Vádat emelt a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség kilenc fiatalkorúval és három felnőttel szemben, akik több tucat vagyon elleni bűncselekményt követtek el Budapesten.

A vádhatóság közleménye szerint a banda tavaly június és november között volt aktív. A tagjai loptak élelmiszert, parfümöt, feltörtek vendéglátóipari egységeket – gyorsbüfét, éttermet, kürtőskalácsozót, fagyizót, reggelizőt –, ahonnan ételt, készpénzt vagy technikai eszközöket vittek el.

A bűncselekményeket, amelyeket a vádirat 47 vádpontban mutat be, alkalmanként többen együtt, társtettesként követték el.

A vád része egy rablás is: az egyik fiú a Blaha Lujza téren kikapta egy férfi kezéből a táskáját, és amikor a sértett utánafutott, a tolvaj társa elgáncsolta. A férfi az esés következtében csonttörést szenvedett.

A nyomozásban 14 gyanúsítottat hallgattak ki, de egy felnőtt és egy fiatalkorú ügyét elkülönítve tárgyalják.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Fiatalkorúak Büntetőügyeinek Részlege a tizenkét vádlottat üzletszerű lopásokkal, egyiküket rablással is vádolja. Az egyik fiú a vele szemben elrendelt bűnügyi felügyeletből megszökött, így őt fogolyszökéssel is vádolja az ügyészség.

A vádlottakkal szemben a kerületi ügyészség javítóintézeti nevelést, próbára bocsátást, közérdekű munkát, illetve elzárást indítványoz, az egyik különös, többszörös visszaesőnek minősülő felnőtt nővel szemben pedig börtönbüntetést.

A vádlottak többsége jelen vagy más ügyben letartóztatásban van.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!