Borzalmasan elhanyagolta lovait egy rétsági gazda, a járási ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte

Állatkínzással vádolták meg a férfi, aki rossz körülmények között tartotta lovait.

  • hvg.hu hvg.hu
Borzalmasan elhanyagolta lovait egy rétsági gazda, a járási ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását kérte

Vádat emeltek egy 78 éves férfi ellen, akiről egy hatósági ellenőrzés során tavaly februárban kiderült, hogy negyven lovat tartott méltatlan körülmények között. A birtokon az ellenőrzéskor több lótetemet is találtak, köztük két csikóét, illetve mivel az egyik állat nagyon rossz állapotban volt, járni sem tudott, ezért elrendelték a leölését.

Amikor pedig 2023. március 24-én a rendőrség helyszíni szemlét tartott az állattartó telepen, 34 ló egy 40 méter hosszú, 15 méter széles istállóba volt bezárva, ahol víz és élelem sem volt számukra biztosítva. A vádirat szerint pedig a férfi az állatait éjszakára egy cserjével sűrűn benőtt, saras, csúszós területre zárta be, ahol szintén nem gondoskodott arról, hogy legyen mit enniük és inniuk.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség állatkínzás bűntettével vádolta meg a férfit, és felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását kérte vele szemben.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.