A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A hőmérséklet délután 29 és 39 fok között alakul.
A szeszélyes időjárás ma sem könnyíti meg az életünket. A sok napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, és leginkább a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében alakulhatnak ki záporok, zivatarok. Délkelet felé haladva egyre kisebb eséllyel valószínű csapadék. A Dunántúlon időnként megerősödik az északi szél, másutt csak zivatarok környezetében lehet szélerősödés.
A HungaroMet egyes fokozatú, citromsárga riasztást adott ki zivatarok miatt ország északnyugati, északi és északkeleti részére, emellett kettes fokozatú, narancssárga figyelmeztetés van érvényben magas középhőmérséklet miatt 7 megyében. Nagy melegre figyelmeztetnek
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztetést adtak ki, illetve felhőszakadásra figyelmeztetnek Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében.
A hőmérséklet délután 29 és 39, késő este 23, 30 fok között alakul.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
Ez az első alkalom, hogy egy nemzetközi törvényszék kimondta, hogy Moszkva megsértette a nemzetközi jogszabályokat Ukrajnában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.