Részegen, lopott autóval hagyta cserben elgázolt áldozatát, mikor elkapták, az is kiderült, hogy kábítószer is volt nála

Lopott autóval, a gyanú szerint ittasan okozott cserbenhagyásos baleset miatt vettek őrizetbe egy férfit a fővárosban.

  • hvg.hu hvg.hu
Részegen, lopott autóval hagyta cserben elgázolt áldozatát, mikor elkapták, az is kiderült, hogy kábítószer is volt nála

A 23 éves, Pest vármegyei férfi péntek délután egy Mogyoródi úti telephelyen egy gépkocsiból ellopta annak indítókulcsát és egy bankkártyát, majd eltulajdonított egy ott álló másik autót.

A férfi a járművel a Dózsa György út és a Thököly út kereszteződésében egy személyi sérüléssel is járó balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről. Ezután beszökött egy Thököly úti társasházba, ahonnan egy biciklit próbált eltulajdonítani, de megzavarták.

A járőrök végül fél óra múlva a Cházár András utcában elfogták.

A férfinél a rendőrök kábítószergyanús anyagot találtak, amelyet lefoglaltak, őt pedig mintavételre előállították. Az alkoholszonda eredménye alapján felmerült az ittasság gyanúja is, azt a rendőrség külön szabálysértési eljárásban vizsgálja.

A gyanúsított adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy lopás miatt a jászberényi rendőrkapitányság már elrendelte a körözését.

K. Krisztofer ellen a rendőrség többrendbeli lopás vétség, segítségnyújtás elmulasztása és kábítószer-birtoklás gyanúja miatt, szakértők bevonásával indított eljárást. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.