szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Dunakanyarban is számítani lehet arra, hogy felgyorsul az apadás. Közben az árhullám Dunaföldvárnál tetőzik.

A déli dunai szakaszokon még folyamatos az áradás, a felső szakaszokon pedig már elkezdődött az apadás – közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Az árhullám Dunaföldvár térségében jár és az alsóbb szakaszok felé tart, ahol hétfőre-keddre várják a tetőzést. Mindenütt elkészültek a védekezési munkákkal, felépítették az ideiglenes védműveket – tette hozzá.

Elmondta, jó hír a védekezőknek, hogy a fenti szakaszon, a Szigetközben már kicsit gyorsult az apadás mértéke, a Dunakanyarban viszonylag még lassabb, de azt várják a szakemberek, hogy itt is felgyorsulhat majd.

Vasárnap reggel Orbán Viktor és Karácsony Gergely is értékelte az árvízi helyzetet – élő közvetítésünk az árvízhelyzetről

A főpolgármester szerint Budapest túljutott a nehezén, a miniszterelnök pedig elmondta, mikor hagyhatja a legmagasabb vízszint Magyarországot.

Még mindig az árvizes jelenségek okozzák a legtöbb gondot a vízügyi szakembereknek. Mint mondta, egyre többfelé találnak buzgárokat, jelennek meg szivárgások, csurgások, amelyeket azonnal kezelni kell – hangsúlyozta a szóvivő.

Példaként említette, hogy szombaton a szakembereknek egy hódjárta üreg miatt kialakult szivárgást kellett kezelniük.

Siklós Gabriella kérdésre elmondta azt is, hogy a lenti szakaszokon a vízügyi igazgatóságok szakemberei, illetve átvezényelt kollégák is dolgoznak, az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetése pedig abban az esetben érkezik a helyszínre, ha azonnali beavatkozásra van szükség. A szóvivő erre példaként említette Pilismarótot, ahol 16 órás megfeszített munkával érték el, hogy ne szakadjon át a gát.

Borítóképünk az MTI fotója, Adonyban készült.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!