Rendőrnek kiadva magukat raboltak drogot, most újabb tagokat kaptak el
Még két tagját fogták el annak a rablóbandának, amelyik rendőrségi akciót színlelve csapott le egy feltehetően drogot szállító autóra. Az álrendőrök megbilincselték és megverték áldozataikat, majd a zsákmánnyal távoztak.
hvg.hu
A banda tagjait azzal gyanúsítják, hogy még 2022 decemberében üzleti találkozót beszéltek meg a sértettekkel azért, hogy kábítószert raboljanak tőlük. A police.hu beszámolója szerint a rablók egy rendőri akciót színleltek: a gépkocsijukon megkülönböztető fényjelzést használtak, és arcukat kámzsával elfedve, „Rendőrség!” felszólítással kiszállásra kényszerítették a sértetteket autójukból, majd a földre fektetve bántalmazták őket.
Meg is bilincselték őket, átkutatták a ruhájukat, valamint a kocsijukat, így 600 ezer forintot és feltehetően kábítószernek minősülő anyagot zsákmányoltak. Ezután a földön fekvő, megbilincselt embereket hátrahagyva távoztak.
A nyomozók még tavasszal azonosították a bűnözői csoport három tagját, A. Istvánt, K. Andrást és K. Pétert, akiket április 16-án a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége el is fogott, jelenleg letartóztatásban vannak.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztály Felderítő Osztálya egy magukat rendőrnek álcázó, rablóbanda újabb két tagját azonosította és fogta el.
Belső feszültségek, rég elvétett politikai ritmus, tévedhetetlensége látszatát veszítő vezető – számos jel szerint mély sebeket ejt a Fideszen, hogy Magyar Péteren nem tud fogást találni. Forrásaink szerint a közvélemény-kutatások miatt nő a feszültség a pártban, de az egység még nem bomlott meg.
Budapest hozzászürkült az országos átlaghoz. A legjobb teljesítményt ugyan a belvárosi iskolák diákjai nyújtották, de átlagban Budapest már nincs az élen.