Meghalt a kórházban az idős férfi, akire betondarab esett egy debreceni erkélyről

A helyiek azt mondják, nem ez volt az első ilyen jellegű eset. A rendőrség nyomoz.

  • hvg.hu hvg.hu
Meghalt a kórházban az idős férfi, akire betondarab esett egy debreceni erkélyről

Meghalt az az 89 éves férfi, akit pénteken súlyos sérülésekkel vittek kórházba, miután betondarabok zuhantak rá Debrecenben. A Debreceni Egyetem tájékoztatása szerint a koponyasérülés miatt még aznap sikeresen megműtötték, a sérülés súlyossága miatt azonban vasárnap este az intenzív osztályon életét vesztette – írja a haon.hu hírportál.

A baleset a Holló János utcában történt. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálódik, a helyszínelés során idegenkezűségre, bűncselekményre utaló körülményt nem találtak.

A helyi lakosok egymásnak ellentmondva nyilatkoztak az érintett társasházról. Valaki azt mondta, el sem tudja képzelni, hogy bármi lezuhanhat onnan, ugyanakkor a Tényeknek a hétvégén egy másik lakó arról beszélt, hogy tavaly is estek már le betondarabok az épületről. A nő szerint akkor mindössze annyi történt, hogy a sérült részeket átfestették. Megkérdezték a ház karbantartóját, szerinte az épület jó állapotban van.