Bocsánatot akar kérni a szülőktől az a 37 éves ír férfi, aki meggyilkolta az amerikai lányt
A férfi bő egy hete tartózkodott Budapesten, marketingesként dolgozott. Múlt héten a saját lakásán ölte meg a nőt, és egy bőröndbe rejtette a holttestét.
hvg.hu
A 31 éves Mackenzie Elizabeth Michalski november 5-én este tűnt el egy budapesti szórakozóhelyről. A rendőrség köztéri kamerafelvételek alapján azonosította a feltételezhető tettest, a 37 éves M. L. T. ír állampolgárt, akivel az eltűnt nőt több szórakozóhelyen is együtt látták. A BRFK hétvégén több részletet is közölt az esetről: a gyilkosság napján a nő felment a férfi lakására, aki megölte őt, és egy bőröndbe rejtette a holttestét – másnap elfogták a rendőrök, később letartóztatták.
Az ír férfi marketingesként dolgozott Magyarországon, egy héttel ezelőtt érkezett Budapestre, és azonnal munkába állt – mondta a férfi ügyvédje, Pásztor József a 24.hu-nak. Hozzátette, hogy ügyfele a bírósági meghallgatása során is arra hivatkozott, hogy baleset történt. Pontosabb részletek csak az igazságügyi szakértő vizsgálata után tudhatunk meg, mert egyelőre nem derült ki, hogy mi okozhatta a nő halálát – ezt a boncolás után lehet csak megmondani.
„Védencem azt mondta a bírósági meghallgatása során, hogy sajnálja a lányt és a történteket. Elmondása szerint mindenképp szeretne bocsánatot kérni majd a lány szüleitől, ha lehetősége lesz rá” – mondta Pásztor eddig büntetlen előéletű ügyfeléről.
Nemrég egyébként a megölt nő szülei is Budapestrejöttek, és részt vettek a lányuk emlékére tartott megemlékezésen. Néhány mondatot is szóltak a több tucat résztvevő előtt. A megemlékezésen elhangzott, hogy Kenzie – ahogy becézték – többször is járt Budapesten, egyik kedvenc városa volt. A mécseseket a fotói előtt gyújtották meg.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.