Tinédzserlánynak adta ki magát egy férfi, így szerzett pornográf felvételeket két tizenhároméves lánytól

Amikor megtagadták, hogy fotókat és fényképeket küldjenek, a férfi megfenyegette áldozatait.

  • hvg.hu
Tinédzserlánynak adta ki magát egy férfi, így szerzett pornográf felvételeket két tizenhároméves lánytól

Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt egy férfi ellen, aki egy közösségi oldalon tizennégy éves lánynak adta ki magát. A férfi az általa létrehozott álprofilon keresztül került kapcsolatba két tizenhárom éves lánnyal, akiknek sikerült a bizalmába férkőznie.

A férfi először ruhában, teljes alakos fényképek készítését kérte tőlük, majd arra vett rá őket, hogy meztelen fényképeket és videókat küldjenek magukról. A lányok egy idő után közölték, hogy a továbbiakban nem készítenek ilyen felvételeket, ekkor a férfi azzal fenyegette meg őket, hogy ha nem teszik meg, amit kér, a korábban elküldött képeket és videókat nyilvánosságra hozza.

A fenyegetések hatására a lányok félelmükben még több héten keresztül készítettek magukról meztelen felvételeket. A férfi ezzel sem elégedett meg, arra akarta rávenni őket, hogy olyan videókat küldjenek, amelyeken egymással szexuális kapcsolatot létesítenek. Ezt elutasították, és szóltak a nevelőszülőjüknek.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfival szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.