Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Havi 10 százalékos hozamot ígért az ügyfeleinek, végül egymilliárdos kárt okozott.
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat az ellen a férfival szemben, aki majd száz embert vert át befektetési ajánlataival, és egymilliárd forint kárt okozott.
A vádirat szerint a 45 éves balassagyarmati férfi 2022 tavaszáig, több éven át havi 10 százalékos, vagy az azt meghaladó hozam ígéretével több befektetési lehetőségre – tőzsde, arany, deviza – hivatkozva ismerőseitől és másoktól kért és kapott pénzt.
Az álbróker azonban azt nem fektette be, és nem is akarta, mivel a megszerzett pénzt arra fordította, hogy más ügyfelei felé a befektetések után ígért hozamokat kifizesse, illetve a már hosszabb ideje lejárt és a befektetett pénzt követelő ügyfelei felé teljesíteni tudjon.
Az ügyészség a férfival szemben többrendbeli csalás, sikkasztás és jogosulatlan pénzügyi tevékenység végzése miatt emelt vádat, és börtönbüntetést, közügyektől eltiltást, továbbá a pénzügyi befektetési tevékenységhez kapcsolódó foglalkozásoktól eltiltást indítványozott. Az ügyészség indítványozta, hogy a sértettek kárigényét a bíróság bírálja el, valamint a férfi fizesse meg a bűnügyi költséget.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.